Talán úgy érzed, alig, hogy beindultak az évközi szolgálatok, de bizony itt az ideje már most a karácsonyi programotokon gondolkodni.
Hogyan változtat a vendégeid életén az, amit a karácsonyi üzenetben tőled hallottak?
Krisztus a húsvét megemlékezésére hívott el minket, a születéséről nem mondott semmit, ezért minek olyan nagy kínt látni belőle? – hallottam egyszer valakitől. Nos, talán azért, mert ez az egyetlen időszak egész évben, amikor még a helyi kocsma rádiójából is keresztény dalok szólnak (állítólag! ☺)
Lehet, hogy rá lett pakolva sok minden sallang: Családok és szeretet ünnepének hívjuk, megtöltjük hagyományőrzéssel, ajándékokkal, finom ételekkel, díszekkel, kikapcsolódási lehetőségekkel. Mégis, egy olyan világban élve, ahol a korszellem minden nappal egyre csak távolodik a keresztény eszméktől ez az egyetlen ünnepünk, ahol a két világ még összeér. Igaz, hogy mifelénk a húsvét is nagy ünnep, de valahogy az az érzésem, hogy húsvétkor az emberek örülnek a pihenésnek, és sokkal kevésbé gondolnak bele a húsvét keresztény üzenetébe, illetve sokkal kevésbé érzékelik a lelkükben az ilyen irányú űrt, mint karácsonykor.
Milyen karácsonyra van szüksége a városunkban lakóknak?
Keresztényként, lehet, hogy egész évben keressük a lehetőségét a Krisztushoz vezető beszélgetéseknek, de karácsony környékén sokkal kisebb a kulturális szakadék, amit ehhez át kell hidalni. Az alábbi tippek abban segítenek, hogy idén karácsonykor minél több első (és remélhetőleg visszatérő) látogató legyen nálatok is.
- Istentisztelet célközönsége Meghitt, családias, vagy zajos és nyitott? Tudom, hogy karácsonykor nagyon sűrű szokott lenni a lelkészek menetrendje. Lehet, hogy a te közösségedben is több karácsonyi istentisztelet lesz. Lehet, hogy idősödő közösségben szolgálsz, ahol nagy az igény a meghitt, családias karácsonyra. Bátorítalak arra, hogy nézzetek túl az imaház vagy templom falain, és kérdezzétek meg magatoktól: Milyen karácsonyra van szüksége a városunkban lakóknak? Javaslom, legalább egy istentiszteletet/ünnepséget szervezzetek meg a városlakókra gondolva. Ha csak egy istentiszteletre van energiátok, azt mindenképpen tervezzétek a városlakóknak.
- A Karácsonyi ünnepség üzenete Nehéz lehet évről-évre odaállni karácsonykor a pulpitus mögé, és megpróbálni valami újat mondani. ☺. Azt, hogy mi és hogyan történt valószínűleg még az is tudja a vendégeid közül, aki nem keresztény családban nőtt fel. De Simon Sinektől tudhatjuk azt, hogy az embereket a miért motiválja igazán. Ezért idén karácsonykor ahelyett, hogy csak elmondod mi történt, beszélj arról is, miért fontos ez annak, aki hallja? Hogyan változtat a vendégeid életén az, amit tőled hallottak? Miért kellene foglakozniuk a karácsonnyal? Hogyan beszélnél erről kb. 20 percben?
- Az ünnepség egyéb komponensei A zene, ha vannak tehetséges zenészeitek, nagyon fontos része a karácsonyi ünnepségnek. Ha lelkészként már tudod, hogy mi az a fő motívum, ami köré szövöd a mondandódat, egyeztess a zenészekkel, hogy mindaz, amivel ők készülnek, előkészítse és kiegészítse a mondandódat. Ha nincs olyan énekesi és zenészi gárdád, aki egy városi rendezvényen (gondolj így az ünnepségetekre) megállná a helyét, keressetek már programot a prédikáció mellé, pl. karácsonyi játszóház.Családokat várunk. Felkészültetek a gyerekek fogadására? Hagy érezzék a gyerekek is, hogy fontos vendégeinknek tartjuk őket, nem pedig zavaró tényezőnek. Sok helyen van jó minőségű gyerekfoglalkozás a prédikációval párhuzamosan. Karácsonyra én ezt nem javasolnám. Ha csakugyan sok első látogatót vártok, nem biztos, hogy a szülők szívesen megválnak a gyerekeiktől a prédikáció idejére (ami, most egyébként is csak max. 20 perc! ☺), de, pl. az én kicsi fiam sem szívesen venne részt ilyesmiben egy idegen helyen azonnal. Szerintem nem ő az egyetlen. Ezt azért mindenképpen vegyétek fontolóra. A lényeg, hogy bármivel is készültök, az legyen jól átgondolt és kiváló minőségű, mert ez dicsőíti Istent, és így tudjátok megszólítani azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van arra, hogy meghallják az üzenetet.
- Az ünnepség publikálása Nemrégiben olvastam egy megdöbbentő statisztikát. Eszerint, bár az emberek 82%-a pozitív választ adna egy baráti meghívásra, mégis, a keresztények mindössze 2%-a hív meg valakit a karácsonyi istentiszteletre. A statisztika kanadai, nálatok mi a helyzet? Ápolunk-e olyan jó kapcsolatot a szomszédainkkal, fodrászunkkal, stb., hogy elhívjuk őket karácsonykor a közösségünkbe?A nyomtatott vagy elektronikus meghívók kapcsán az a tanácsom, hogy ne az legyen a főcím, hogy „Meghívó az XY gyülekezet karácsonyi istentiszteletére”. Nem kell, és nem is szabad eltitkolni, hogy a ti közösségetek szervezi a karácsonyi ünnepséget, de inkább úgy hirdessétek, mint akik ki akarják venni a részüket a karácsony megünnepléséből a városotokban. El lehet az elektronikus meghívót helyezni a gyülekezet weboldalán (remélem, van ilyenetek), vagy Facebook oldalán, de külön oldalt is létrehoztok csak ennek az ünnepségnek, és oda terelitek az embereket – kérd meg bármelyik tinédzsert a gyülekezetben és öt perc alatt megcsinálja ☺. Gondolkodjatok az első, és nem keresztény látogató fejével. Mire számítson a programot illetőleg, hol parkolhat, hogy jut el hozzátok, hozhatja-e a gyerekeit, van-e lehetősége megszoptatni vagy megetetni a babáját valahol az épületen belül? Ezekre a lap alján valahol válaszoljatok, és az épületen belül is legyen világos a tájékoztatás. Minél több ilyen kérdésre kap választ valaki, annál több érzelmi gátat hárítotok el az útjából, hogy aztán pozitívan válaszolhasson a meghívásra.
- Mi lesz a folytatás? Lesz az első látogatókból visszatérő?Már most gondolj a januárra! Lesz-e olyan vasárnapi prédikáció sorozat, vagy egyéb tanítási sorozat a közösségedben, ami olyan témákat feszeget, amiben mindannyian érdekeltek vagyunk? (pl. hogyan hozzunk jó döntéseket, mitől leszünk sikeresek/boldogok/kiegyensúlyozottak/egészségesek – gondolj csak a sok be nem tartott újévi fogadalomra. Vagy, hogyan lehet boldog az otthonunk – párkapcsolati, gyereknevelési témák, csak hogy néhány ötletet adjak.)Mindenképpen hívjuk vissza a karácsonyi vendégeinket, és legyen egyértelmű, hogy hol tájékozódhatnak a közösségünk programjairól.
- Imádkozz!A legfontosabbat a végére hagytam. A fent leírt tanácsok közül egyik sem ér semmit, ha nem kezditek már most a karácsonyi készülődést azzal, hogy imádkoztok a városotokért, a benne lévő családokért, élethelyzetekért, nehézségekért, kihívásokért. Kérjétek Istent, hogy mutassa meg, hogyan lehetne áldás a ti közösségetek a városotok számára. Mi itt a Bátorítás alapítványnál is azért imádkozunk, hogy bölcsen ki tudjátok használni a karácsonyt a kapcsolatfelvételre és evangélizációra. Hiszen lehet, valakinek pont ez lesz az első, vagy az utolsó lehetősége Istenről hallani.

